Visszafordulási arány (Bounce Rate) jelentése

A visszafordulási arány azon látogatók százalékos aránya, akik bármilyen interakció nélkül lépnek el egy adott weboldalról, miután megérkeztek rá. Ennek az értéknek alacsonynak kell maradnia, mert akkor tudhatjuk, hogy megfelelő - releváns - a tartalom az oldalon.

A közösségi médiában is jelen lévő cégek esetében ez a szám sokkal nagyobb, hiszen sokan azért kattintanak egy oldalra, mert a hírfolyamukban láttak valamit. Ezért a közösségi médiából érkező látogatókat nem minden cég tekinti potenciális vásárlónak. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a PPC-kampányokból vagy SEO-ból érkező vásárlókra, hiszen azok tudatosan keresnek egy adott terméket, szolgáltatást.

Ezért fontos a közösségi média marketing, hogy ez a szám a közösségi médiából érkezők esetében is alacsonyan tudjon maradni.
Dolgozz velem! Dolgozz velem!

Dolgozz velem!

A digitális marketing sokszorosan megtérülő befektetés.

Az e-kereskedelem és a digitális marketing területén ROI-ra fókuszáló marketing kampányokat alkotok meg ügyfeleim számára. Elsősorban a startupok, a kis- és középvállalkozások növekedését, skálázódását segítem, de partnerként digitális marketing ügynökségek eredményességében is támogatást nyújtok.

Részletek
Tanulj velem! Tanulj velem!

Tanulj velem!

Szerezz gyakorlati, piacképes tudást egyéni módszerekkel!

Az online marketing mai napig leghatékonyabb eszközeit mutatom meg Neked és egyedi oktatási módszertanommal garantálom, hogy használható tudásra teszel szert. Ha Te magad szeretnéd kezelni kampányaid, vagy csak érteni akarod a szakértőket, akikkel együtt dolgozol, sajátítsd el könnyedén a számodra szükséges tudást! Ismerjük meg egymást egy díjmentes 20 perces konzultáción!

Részletek

Rólam mondták

Partnereim értékelése alapján jelenleg kiváló minősítéssel rendelkezem.

Forrás és további vélemények:

Akiktől tanultam